c0p | freee magazin 2008

Electro

Pacmantől a progházig

Az aktuális influenzánál is hevesebb járványként igázta le a meghatározó fővárosi klubokat, az országos hírnévnek örvendő lemezboltokat és persze a megyeszékhelyek DJ pultjai után a kisvárosi bárokban is feltűnt. Egyre gyakrabban botlom bele eredetileg house vagy breakbeat mellett voksoló lemezlovászokba, akik ma elektrósnak vallják magukat. Öröm nézni, amikor egy új stílus utat tör magának és rövid idő leforgása alatt nemzetközileg is nagy tömegeket térít meg. Ellenben meg kell jegyeznem a mai divatos szóhasználat az electro stílus eredeti jelentésével való összemosása igencsak tarka és kusza katyvaszt eredményez a fejekben. Öblítsük ki a fejünket és teregessük ki a szennyes beat-eket!

A jelenség

A nagyvárosi és vidéki kultúrközpontokban zajló népnevelő electro (magyarosan elektró) szeánszok épphogy csak köszönőviszonyban vannak a klasszikus electroval, viszont a house, progressive house elemekkel abszolút baráti, vagy annál is mélyebb viszonyt ápolnak. Mégis lassan feje tetejére áll a világ, amikor a nyomtatott média és az internetes írók is már homlokráncolva mutogatnak azokra, akik felemlegetik és belekeverik az eredetit az újkeletű electro ügyeibe. Emberi lustaságunknak és az utcai zsargonná rövidítő kultusznak hála az electro house-ból újjászületett electro elnevezés elsőbbséget követel. Számos fiatalabb, hanyagabb, lustább vagy kevésbé tájékozott (a megfelelő rész aláhúzandó) médiakovács, promóter és DJ korteskedik kollektíven a jelenség mellett, amikor electro-t írnak electrohouse helyett. Egy picit több következetességgel meg lehetne szüntetni a két, alapjaiban különböző irányzat összemosását. Persze nem szeretném felborzolni a kedélyeket, csupán szeretném, ha egy divathullám következményeként nem alakulna ki egy kapitális képzavar a harminc éves irányzat kapcsán.

Kiderülhetett, hogy a cikkben nem az electrohouse-t fogjuk kivesézni az összes aktuális alkotóval és gyúlékony kiadóval, hanem inkább az inspiráló forráson keresztül próbáljuk megérteni miért ragadt rá ez a név. Érdemes visszapörgetni az idő kerekét és megérteni a dolgok mögött lapuló mozgató erők mibenlétét. Ki tudja, talán a producerek és DJ-k is utánanéznek egy kis önszorgalommal a múltnak és amellett, hogy megértik a filozófiáját, új fényben látják majd saját kedvencüket is. Netalán újabb és hitelesebb mutációk is létrejöhetnek, hisz minden evolúció lényege az új kombinációkban rejlik és nem az egy helyben topogásban.

Mindig a hetvenes évek...

A cikk során kiderül, hogy szinte az összes mai stílusra hatást gyakorolt az electro, tehát eléggé nehéz kiigazodni az erdőben és megtalálni a közös ösvényeket. Szinte hihetetlen, hogy esetenként mennyire felszín alatt tud maradni. Talán elképzelhetetlen már a világ számítógépek nélkül, így elektronikusan létrehozott hangok nélkül is. Pedig volt ám ilyen! Egy korábbi cikkben végigkísérhettük az élőzene fejlődését, erre most nem térnék ki. Egy évekkel ezelőtti dub lexikonban már esett szó a kor hangulatáról és a breakbeat rövid leírása is tartalmazott egy kis b-boy kirándulást a 70-es évekbe. Most ismét a hiphop-pal kell alapoznunk, de kivételesen nemcsak a zenei előzményekre kell koncentrálnunk, mert a tánc fogja át szervesen az electro kacifántos történetét. Aki már látott James Brown koncertet, tudja milyen energikus mozgással gondoskodott a vizuális csemegéről. A soul nagyapja kiemelkedő szerepet játszott még az RnB, a gospel és a számunkra fontos funk fejlődésében is. 1969-ben a “Get On The Good Foot”-ban teljesen újszerű akrobatikus elemeket vetett be, melyek a később kialakuló break dance egyik ihletőjévé váltak. A “floor rock”-nak nevezett, főleg gyors lábmozdulatokból álló tánc futótűzként terjedt a zűrösebb, feketék lakta negyedekben. Az önkifejezés egyik módjává vált és sokszor a gyalogkakukkot megszégyenítő sebességű korai break-et a bandák közötti viták eldöntésére is bevetették.

Uprock!

James Brown, a The Parliaments, George Clinton, vagy Isaac Hayes mellett számos egyéb fekete funk fontos szerepet vállalt a hiphop kultúra megalapozásában, de elgondolkodtató, hogy a dub is mindig ott settenkedik csendes cinkosként. A sound systemektől hangos Kingston szülöttje, a riválisgyilkos hangrendszerével Bronx-ban hangoskodó Clive Campbell eredetileg jamaikai dubokra szövegelt, de kilógott a sorból. Ezért DJ Kool Herc herkulesi erővel bíró hangtechnikáját latba vetve kezdett el funk lemezekről pörgetni. Tőle eredeztetik a hiphop stílust és még csak 1969-ben járunk. Ő volt az első, aki néhány év múlva két lemezjátszót használva funk lemezek kiállásaira (break) újra és újra visszakeverte a táncolhatóbb ritmusszekciókat (beat). Ezzel a “cutting” technikával sokperces dob loopokat hozott létre amellett, hogy egy életre lekötötte a DJ társadalmat. Egy-egy block partyn a keverések pillanatában szélnek eresztett “B-Boy Go Down!” felkiáltására meglendültek a táncosok is. A b-boy kifejezés eredete is ellentmondásos, mert Herc szerint ez állt éppen a szájára, de a B lehet Bronx, break vagy boogie is. A tánc is szépen fejlődött, a kezdeti floor rock sokkal összetettebb és gyorsabb volt, mint a mai break, viszont szinte alig volt benne akrobatikus elem (helikopter, fejpörgés, teknős, stb..). Az öregiskolás break gazdagodott az éppen nagy divatnak örvendő kung fu mozdulataival, de capoiera és tornász elemek is szerepelnek benne. Remek bemutatót láthatunk a törzsi táncoktól kezdve a jazzig (pl. charleston) terjedő spektrumról David Elsewhere “Detours” című break filmjében. Még mindig 1969-re ugrunk vissza, hogy újabb jövendőbeli ikon felbukkanásának legyünk tanúi. Afrika Bambaataa felfedezve az utcai táncot látva, jóval nagyobb jelentőséget tulajdonított neki, mint mások. A bandaharcokat se úgy képzeljük el, mint valami B kategóriás akciófilmet: “Rántsd elő a zsebedből a legjobb spin-ed, vagy lefreeze-elem a ganged!”. De valóban gyakran összetűzésekbe kerültek a dél-bronxi bandák és tánccal oldották meg vagy mérgesítették el a vitákat (ki szeret kikapni…), bár az Uprock stílusban vívott csatákban az veszített, aki hozzáért az ellenfélhez. Bambaataa gyakorlásra buzdította a fiatalokat, akik idővel már csoportos koreográfián dolgoztak. Mesterük megalapította a Zulu Nation mozgalmat, melyhez az idők folyamán rengetegen csatlakoztak (Ice T, Funkmaster Flex, A Tribe Called Quest, Roc Raider…). A jó ügyekért (tudás, bölcsesség, hit, stb.) kiálló utcagyerekekből alapította a mester az egyik legelső break csapatot. A Zulu Kings sorra nyerte a csatákat, és felléptek New York számos klubjában. A tánc mindennél jobb fegyvernek bizonyult az összetűzésekben és nemsokára a rivális bandák is csatlakoztak a lassan több ezer főt számláló Zulu Nation-höz. Amellett, hogy Bambaataa a breakdance keresztapja, ő volt az első, aki nevén nevezte a hiphop-ot és a hetvenes évek elmúltával halhatatlanná vált.

Electro funk

1977-et írunk, amikor New York-ban két formáció alapjaiban rengeti meg a Harllem utcáit. Egyikük furcsa módon nem a szomszédból, sőt még nem is a kontinensről származik. Négy, robotot imitáló hideg tekintetű alak tűnik fel az ősi kontinensről és valószínűleg még ők sem tudják mekkora tiszteletet váltanak ki a több ezer kilóméterre fekvő mertopolisz fekete lakosaiból. A német Kraftwerk “Trans Europe Express” albuma szíven ütötte a b-boyokat és DJ-ket, mert teljesen új spektrumot nyitott meg előttük. Egy évre rá a “The Man Machine” szintén telitalálatnak bizonyult és a hangszeres zenék közé lassan beszivárgott az elektronikus töltet. Az electro funk-nak nevezett jövevény nagy kanállal ette meg a szcénát és egy új korszak megszületésénél bábáskodott. Ehhez társult a szintén 1977-ben megalakult Rock Steady Crew, akik Bambaataa támogatásával és a Shieks –“Freak Out” számától hajtva megreformálták a tánckultúrát. Az akrobatikus elemeket (pl. fejpörgés, windmill vagy helikopter) bevető csapat mellett a fekete funk zenészek is egyre több elektronikus hangszert dobtak be. Ugyan Sly Stone már 1971-ben használt dobgépet vagy Stevie Wonder ARP és Moog szintik bevetése után vált a sajtó szemében zenei innovátorrá, mégis a precíziós németek adták a legnagyobb löketet az electro funk-nak. A géppuska dobokat felváltotta a hideg és rideg dobgépek világa. Olyan kíméletlenül precíz szintetikus ritmusok születtek a beat box-okból, melyeket még a hatmillió dolláros férfi sem tudott volna leütni. A végső csapást a Roland cég mérte az egybegyűltekre, amikor 1980-ban kijött a TR-808-as dobgéppel.

Planet rock

Sokszor csak ülünk az aktuális korunkban, kultúránkban és egyszerűen nem tudjuk ép ésszel elképzelni milyen korszaknak, társadalmi légkörnek hallgatjuk az audió lenyomatát. Bonyolultabb a helyzet, ha esetünkben, az electro fosszíliákat tartalmazó, sokszínű halmazból próbáljuk elképzelni hogyan jutottunk idáig, vagy mit jelképeznek a mai electrohouse, new rave, electroclash hangzatos címek. A nyolcvanas évek elején hihetetlen láncreakció indult el, melynek talán Bambaataa “Planet Rock”-ja lett a zászlós hajója. Talán elég bizonyíték, hogy az electro funk és proto-hiphop darabok a mai napig elegendő befolyást gyakorolnak mindennapjainkra. Még elképzelni sem merem milyen légkör uralkodott Bronx és Harlem utcáin, amikor az elkeseredett fiatalok a bandaháborúk és a graffiti mellett újabb önkifejezési formát fedeztek fel. Egy-egy háztömb gyűlt össze a lábosokon megszólaló toborzóra, hogy aztán a b-boyok megmutassák a legbetegebb vagy legtitkosabb move-jaikat. Őrült módon próbálták a flaszteren legyőzni a gravitációt, vagy elhitetni mindenkivel, nincsenek ízületeik és a csontjaik is gumiból vannak.

Rockin, poppin, lockin, freeze visszhangzott a blokkok között, majd lassan eljutunk a kannák hajtógázától terhes levegőben lefektetett pepita pvc lapoktól a hatalmas show-kig, a médiafelhajtásig és a tánciskolákig. Láthatjuk, ahogy az utcára kipakolt Technics-eken gyakorolják a keverést, a scratch-et, vagy a kissrácok otthon edzik az electric boogie izmokat. A Street Dance csaták lassan az élese koreografált showtáncig gyűrűznek, mégis megmarad a pofátlan, pajkos és pimasz innovatívitás, a bizonyítási vágy és a lezser életérzés. A ghettoblasterek, boombox-ok a hordozható felszerelésen át a kocsiba szerelt méteres diszkótechnikáig egytől egyik a szegényebb negyedek kitörni vágyó elementális soundját sugározzák, melynek rezgései a mai napig elég inspiráló erőt nyújtanak

Rockit

Ebben a korszakban robbant fel Bambaata Kraftwerk-től kölcsönvett és hiphop-ba ágyazott életérzése, mely csak egy a sorban. A Roxy hétvégenként görkoriparkból átalakult a hiphop szcéna elsőszámú bemutatótermévé. Videófilmek jelentek meg (Wild Style, Breakin, Style Wars, Beat Street…). Grandmaster Flash volt az első DJ, aki scratch-elt, majd a Furious Five-val karöltve néhány lemezzel letették a hiphop alapkövét is (Melle Mell hívta magát elsőként MC-nek, sőt ő samplingelt először dobot). A korai nyolcvanas évek videójátékoktól és sci-fi filmektől fűtött mikróáramkör forradalma nem múlt el nyomtalanul. A kölykök minden zsebpénzüket a technológiától terhes mélyűri mámor fenntartására áldozták, amire az electro is jócskán rátett. Az illumináló Space Invader figurák irtásához tökéletesen rokonlelkű himnuszok borítóin is a jövő technológiáját, képregényhősöket és idegeneket láttunk viszont. A pop, videó, és chip forradalom által keretezett kultúra a mai meghatározó detroiti electrófejekre is komoly hatást gyakorolt. Nade maradjunk csak a himnuszoknál egy kicsit még: a teljesség igénye nélkül jöjjön pár sarokkő. Man Parrish “Hip Hop Be Bop”-ja, Newcleus “Jam On Revenge”-je (The Wiggi-wiggy Song), Michael Jonzun “Pac Jam”-je, a Freestyle “Don't Stop The Rock”-ja mind alapjaiban rázták meg a szcénát. Hashim “Al-Naafiysh”-je (The Soul) a mai napig frissen szól, a jazz zenész Herbie Hancock és Bill Laswell “Rockit”-je még mindig hasít, a Hot Streak “Body Work”-je legalább akkora eredmény, mint az ex Sex Pistols manager Malcolm McLaren “Boffalo Gals”-e. Mantronix “Needle To The Groove”, Grandmaster Flash “Scorpio”, Egyptian Lover “Egypt, Egypt”, Warp 9 “Nunk” vagy Juan Atkins-féle Cybotron “Clear”, az az electro funk forradalom százával sorozta be a jobbnál jobb szószólókat.

Amerikai elektródák

A bostoni Arthur Baker elmondása szerint nem sok játékszer volt annak idején a stúdiókban. Ahogy megjelent egy gép, rögtön kezelésbe vette a szcéna. A “Planet Rock” egy nap alatt készült el, mivel viszonylag olcsón elérhető volt a csekély technika. Ugyan New York volt a bázis, de Detroit, Boston, Miami és Los Angeles sem tudott ellenállni, majd az öreg kontinens is rákap a friss ízekre. A nyolcvanas évekből kitolatva az amerikai egyeduralom teljesen szertefoszlik, bár Detroit utolsó végvárként örökre megmarad. A nagy break láz után az electro funk, átmozdul a szinti popba és a rap bizniszbe és az electro lassan visszamegy a felszín alá. Időtlenségét bizonyítván továbbra is aktívan sugározza a klasszikus formulára ültethető újdonságokat, illetve egy sokkal nagyobb projekt előfutára lesz: ellenállhatatlan fertőzésként hagyja ott védjegyét szinte az összes mai zenei stíluson. Detroit a mai napig kitermeli a fantasztikusan hipnotikus, futurisztikus és organikus robotindulóit, mintha egyfajta utópisztikus romantikával próbálná életre kelteni a számítógépes életmódunk által elültetett, bennünk lakozó gépet. Az UR, Direct Beat, Metroplex, 430 West, Submerge, Databass mind az elmúlt évtizedek primér electro forrásai, sikerült a klasszikus filozófiát és esztétikát megtartaniuk olyan nevekkel, mint Model 500, AUX88, Drexciya, Dopplereffekt, Cybotron, Underground Resistance, Flexitone, stb… Assault és Godfather a tesztoszteronnal injekciózott booty bass mutánsért felelős, ami az electro, techno és hiphop felturbózott módozata. Mások sem voltak restek saját keverési arányokat kikísérletezni, Miaminak köszönhetjük a miami bass-t, ami az electro tengerparti jeep-boogie kompatíbilis újrahuzalozása akkora basszusokkal, melyek már motor nélkül is mozgásban tartják a szubládás homokcirkálókat. Érdemes belefülelni a Frajile, Satamile, Monotone, Muti Music, Zone, Tekmind, Battle Trax, Dopamine, Sunction, Vmax, hangzásába, mert ők hozzák manapság ők drótozzák újra az Új Világot.

Az öreg kontinens feltöltődése

Európa is aktívan részt vett a 808 ütemekre ültetett, pattogó elektronikus pulzálások legyártásában. A helyi erők is fejet hajtottak a klasszikus hangzás előtt, melynek bizonyítékaként következzen néhány fontosabb kiadó csak felsorolás szinten. Clone, Djax Up, Frustrated Funk, Bunker, Datapunk, Gigolo, Elektrolux, Electrocord, Mikrolux, Psi49Net, Ultra, Plasmek, Disko B, Control Tower, Touchin' Bass, Placid, Klakson, Electronic Corporation, Combat, Rotters Golf Club, [k]rack-troni[k], Drivecom, Transparent Sound, Orson Overxposure, Stars, Rottenrow, Stars Music, SCSI-AV, (Bpitch Control, Klang Elektronik), stb. Talán kijelenthetjük, hogy az electro fellegvára Hollandia (népességhez mérten) és mellettük az angolok és a németek asszimilálják a leghatásosabban a hallgatóságot. A korai streetdance nyomdokain haladó, telt analóg hangfodrozást tisztelő alkotók egyszer sűrűbb, feszesebb és összetettebb hiperhajtóművet csatolnak ránk, máskor absztrakt űrsétára teleportálnak. Tökéletes test és elmezene, egyenesen a nehéz analóg vasak lelkéből. Persze a digitális korszak sem múlik el nyomtalanul, a hagyományok mellett részben kitartó öregiskolások mellett feltűnt a DSP generáció is. A komplex rutinok, fraktálok és matektudást igénylő megoldások hívei könnyedén keltik életre a digitális szemétből gyúrt Gólemeiket, hogy aztán játszi könnyedséggel taglózzák le velük a hallgatóságot. Szétfacsart, processzor izzasztó műveletekkel tesztelik a rendszerek tűréshatárát és a hippi korszak pszichedéliáját az új évezredhez hűen virtuális valósággá digitalizálják. Jobban belegondolva a lényeg ugyanaz maradt: a mikroelektronika segítségével úttörő munkát végeznek, csak otthonunkban komoly munkaállomások foglalták el a padláson porosodó 8 bites rendszerek helyet. A “Galaxian” bájosan egyszerű, élénk pixelkockáit már rég leváltották a világméretű hálózatok folyó, komplex és valósághű élmények. Természetes, hogy új van szükség a `80-as évek “videojáték” generációját leváltó fiatalok fantáziájának megindításához. Lássunk néhány magas oktánszámon pörgő beatekken dolgozó, új iskolás electro és electrobreaks kiadót: Lobotomy, Blunted Funk, Gasoline, Probosciz, Spacebar Sentiments, Subatomik, The Designed Disorder, Tomorrow, Köne, Firewire, Bless, Noodles, Trigger, Sober, SCSI, Fuel.

Kockázatok és mellékhatások

Az álarcban közlekedő és genetikailag módosított electro csoportot hagytam a legvégére. Kezdjük ott, hogy az electro sok helyen negatív jelzőként kezdte pályafutását (elektronikus, tehát nem hangszeres) és a kilencvenes évek felé közeledve ahogy már említettem sunyin hatással volt szinte mindenre. Az angol Clear kiadó (Clare, a tulajdonos előtte az Aphex Twin-féle Rephlex alapítója volt) újradefiniálja az electro-t, ahogy a Warp műhely is elektronikába hajtja az elért eredményeket. A Clear nem teketóriázik, az első néhány művésze a Global Communication (Jedi Knights), Mu-Ziq (Tusken Raiders), Autechre (Gescom) és Black Dog (Plaid). A Clear, Warp és a társkiadók, követők már mást művelnek, miközben a sajtó elektrót skandál. Az örök megújulás jegyében befolyást gyakorolt a tört ritmus összes vállfajára, majd 2000 után a divatshow kompatibilis, punk attitűdből és a `80-as pop/new wave masszából gyúrt electroclash jött, látott és eltűnt. Az electro house és a francia house (vagy nu rave) újra merít az electroclash és az electro esszenciájából, de alig van közük az electro-hoz. Úgy érzem, amikor már túlkomplikáljuk a stílusokat, akkor a szórakozni vágyó közeg dönt és ledönt. Egyre több stílus (a progressive house, tribal house, vagy a breakbeatből kibukott tech funk) nyúl vissza a pofonegyszerű és koszos hangokhoz. A nehezen megszülető beállítások és összetett hangzások, szőnyegek mennek a kukába és ismét előkerül a hőskorban használt instant, markáns és nyers hangok előállítása. Sokkal könnyebb és gyorsabb egy régen bevált recept előrántása. Lustaság, ötlettelenség, befulladás vagy a túlbonyolítás eredménye? Azt hiszem lényegtelen, mert az új kombinációk lendítik előre a szekeret. Hogy mennyire válik be, majd az idő eldönti. Mindenesetre az electro immár 30 éve kiapadhatatlan inspiráló forrás, ezért butaság az electro house-t szimplán electro-nak nevezni. Sehol nem lennénk ma nélküle, talán még house sem lenne.