Robert Henke és Gerhard Behles az elhíresült berlini minimál szcéna két meghatározó alakja. A kezdetektol fogva produkálnak hiba nélkül és októberben megjelent az ötödik albumuk is, igaz immáron már csak Henkét takarja a név.

Szokás mondani, hogy jókor voltak jó helyen. 1995-ben, amikor Berlinben a minimál bölcsojeként emlegetett Basic Channel úttöroi éppen a világhír felé közeledtek a sorozat utolsó elemeivel, a város felpezsdült. A BC sorozat utolsó láncszeme is megjelent, Maurizio is az M4-gyel alapozta meg a védjeggyé vált M-szériát, elindult a legendás Chain Reaction és megalakult a Monolake. A klubban muködo darabok készítése mellett fo céljuk egy új, egyedi hangzás létrehozása volt. Új területeket szerettek volna felfedezni, kísérletezni a hangzásokkal és a mellékelt ábra szerint sikerült is. Az elmúlt 8 évben egyre inkább a ritmikák kerültek elotérbe, de még mindig minimalistáknak szokás oket titulálni. Véleményem szerint egy felettébb organikus, struktúráiban következetes és idotálló, hangzást, egy felismerheto védjegyet, stílust alkottak.

Robert mivel specifikusan filmes hangmérnöknek tanult, alkalmanként filmzenékkel foglalkozott, és ezzel nem is hagyott fel a mai napig. A Monolake elott Henke a hanginstallációra épülo Piercing Music nevu albummal indult a Maurizio-féle Imbalance-on. Nem sokkal egy év múlva Behrens-szel együtt megjelent az elso lemezük, ami a Chain Reaction-ös Cyan (1995) volt. A következo lépcsofok Henke Floating Point-ra keresztelt szólóalbuma lett, majd néhány CR-es maxi után az ezeket néhány extra felvétellel kiegészíto Hong Kong-gal debütáltak, ami illett az akkori CR kísérletezo, berlini dub technós hangulatába. A duó ennél többet akart elérni. Szerették a berlin dub-ot, de ennél szélesebb volt az érdelodési körük.

Az idok során átvették az Imbalance menedzselését Moritz von Oswald-tól és a jövoben már nem kötötte oket semmi, szabadon garázdálkodhattak a hangokkal. Eleinte az analóg szintiket részesítette Henke elonyben, mivel elonyként ott megvan a kiszámíthatatlanság és ebbol fakadóan az életszeruség. Amióta megjelent a ProTools rendszer, és a remek Max/MSP program, a zenéjük is megváltozott. Mivel a ProTools kiváló hangminoséget és flexibilitást engedélyez, ráadásul az utazást és prezentációt segíto laptopokba is beszerelheto, így természetes volt, hogy az Monolake/Imbalance (ml/i) címkén egy új fázis kezdett körvonalat ölteni. Henke áttért a Max/MSP használatára, ami egy specifikus alkalmazás, ahol saját modulokat lehet létrehozni a programnyelv segítségével és kvázi a hanggeneráló eszközünket száz százalékig mi tervezhetjük.

Nem rossz dolog úgy zenélni, hogy szintik helyett mi építjük a virtuális szintiket. Az új eszközökkel új hangzást, és új struktúrákat alakíthattak ki. „Imádok szoftverekkel dolgozni, szoftvereket írni. Jó dolog teljesen kiismerni a hangszered és az eszközeid. Minden általam elismert muvész jól ismeri és érti az eszközeit.” Robert sokkal inkább rokonságot érez az építészettel, mint egy gitáros játékával, mivel o nem performer, hanem programozó. „Szeretek gépeket irányítani, nem játszok jól hangszereken.” Viszont folyamatosan kísérletezik érdekes hangkarakterisztikák kialakításával. Sokkal jobban szeret szerkeszteni, ami a soron következo 1999-es Interstate-en utol is érheto. A második albumról eltunik a szikár négynegyed lábdobos attitud és szubritmusok, finom patternek folynak aláfestésként. Sokszor az Amazon-t, a Gekko-t vagy a Tangent-et hallgatva olyan érzésem támadt, mintha a páros a természetben eloforduló hangjelenségeket (víz, dzsungelhangok, stb…) próbálták volna szintetizálni, matematikailag reprodukálni. Hihetetlen hangulatos hangfestmények és atmoszférikus struktúrák varázsolják el a hallgatót. Itt már körvonalazódik a máig változatlan Monolake szabvány...

Amellett, hogy perfekcionisták, a komplexitás szépségét többre tartják, mint a szép dallamokat. „Nem tudom mitol lesz egy Monolake darab monolake-es, mégha el is gondolkodom rajta. De azt tudom, hogy a zenénkre sokkal jobban illenek az ido, hely, folyamatos változás, színdús és ritmus szavak, mint a dal, dallam, akkordok… Egy idoben azt hittem a Cinemascope-pal a megállapítás érvényét veszti, de most már sokkal inkább úgy érzem, hogy ugyanazt csináltuk, csak más megközelítésbol. A Monolake nem berlini dub, nem minimál, mert ezek a stílusok nem fedik teljesen a muveinket. Szeretek a zenére, mint a végtelenségig folyamatosan szóló jelenségre gondolni. Egy szobor, ami alakul az idok folyamán. Gyakran szerkesztek atmoszférikus elemeket, amik órákon át mennek a stúdióban. Mint a Nucleus a Gravity albumról. De természetesen szükség van valami hordozóra is, egy ütemre, ami viszi vagy alátámasztja, a leheletkönnyu atmoszférákat.” Tehát minimalista, repetitív, de folyamatosan és lassan változó jelenségekkel lehet leírni a szerzeményeiket. Mindezt egy filmszeru, szinte tapintható mesterséges hullámformákból felépülo világként tálalják.

Az Interstate után egy kislemez jött ismét. A Gobi-The Desert EP 36 perces ambient rettenet sikeresen jellemzi Henke szavait. Lassan, a kompozíció végére épül csak fel a szám, ami hagyományos értelemben véve nem is zene. A manapság oly divatos clicks and cuts vonal hibridje is lehet ez az 1999-es megjelenés. Hideg és sötét szonyegek úsznak a darabban, miközben az elotérben folyamatos élet folyik, zenei mikroorganizmusok élik világukat. Egyszerre van jelen az éjszakai, a kies sivárság és a meleg basszusokkal, kattogásokkal folyó élet. Folyamatosság, minimalizmus és precíz atmoszférák teszik az egyik kedvenc lemezemmé.

2001 januárjában jelent meg a Gravity, ami nem egy ember kedvenc albuma lett, talán azért is, mert táncosabb korong lett… Több sötétség, több pumpálós ritmus és, ha lehet még több dub van jelen. Az Ice, Mobile, vagy az Aviation felejthetetlen tételek. Konkrétabb ütemvezetésével kicsit kilép az ambientes chillerek korábbi sorából, de tetten érheto ahogy a csapat egyre jobban feszegeti a technika határait és saját programjaik is egyre tökéletesebben látják el funkcióikat. Behles a már rég Native Instruments-nél dolgozott és a Reaktor nevu programba is felkérésre beraktak a játék kedvéért néhány korai loop-ot a Hong Kong-ról is. Behles egyre inkább háttérbe szorul és a szaporodó fellépések alkalmával jelenlevo vizuálokra és a live performanszokra használatos Albeton live nevu szoftverén dolgozik.

Mivel a Gravity nem egy szuszra lett teto alá hozva (elotte, már 1999-ben is jelent meg róla szám), ezért még 2001-ben megjelenik a legvitatottabb lemez, a Cinemascope. Kicsit más, mégis hasonló, mint az elozo négy. Nyomon követheto a kontinuitás és a következetesség, mégis sokan a legdiszkósabbnak, könnyedebbnek nevezték. Valójában az Interstate óta továbbfejlesztett mikrokörnyezetek köszönnek vissza. Nem találunk egy konkrét dobos tételt sem, nem lehet egy számra sem felhúzni egy konkrét zenei stílus köntösét. Nem ambient, nem dub, nem minimal… Nem sorolnám sehova, ez Monolake. Változatos és elragadó. Szokás szerint nem kapunk fülbemászó dallamokat a zuhanyzási ceremóniáink aláfestéséhez. „Imádom a természetet. Semmi sem egyszeru az élovilágban. Még a legkisebb szerkezetekben is megfigyelhetjük a fraktál geometriát, és egyre mélyebbre és mélyebbre áshatsz az elemekben. Imádom a felbontást, miközben a lassú változások is nagyon megragadnak. Ezen két pólus definiálja a mi zenénket is. Nem tehetünk különbséget egy komplex hang, ritmus vagy darab között. Csak a megfigyelés idotartama számít.”

Bevallása szerint o nem zenész, ahogy már írtam, az építészet és a szobrászat viszont szintén közel áll hozzá. Klasszikus értelemben vett muvész Henke, aki egy ideje a Monolake motor szíve és lelke. Filozofikus alkat, nem dallamokban keresi a zene értelmét. „A saját zenéimre, nem úgy tekintek, mint az átlag. Nem történeteket mesélek el a szerzeményekkel, inkább hátteret szolgáltatok egy sztorinak. Egy színt, egy homérsékletet vagy teret kísérelek meg reprodukálni. Érezd magad otthon a világomban.” Ahogy visszagondolok a Gobi-ra, ezzel teljesen egyet tudok érteni, mivel hallgatása közben nekem is mindig hasonló benyomásaim voltak. Az ember asszociációs érzékére akar hatni. Kíváncsi lennék, vajon a Gobi cím nélkül mire gondoltam volna… „Remélem a zenéim nem számuzik teljesen a humort! Talán az egyik hibám az, hogy túl komolyan veszem a munkám. Egy zenei geg nem tart örökké, könnyen rá lehet unni. Zavaróvá válhat, ami elso hallásra viccesnek tunik. Egy viccet sem lehet többször elmesélni. Emellett a szépség és a brutalitás is jelen van a darabokban. Szükség van mindkettore az egyensúly érdekében. Ha csak az egyik van jelen, nekem már nem annyira nyeri el a tetszésemet.” Igen, ez tény.

2003 van, Robert sokfelé turnézott és kevesebbet tudott koncentrálni az új anyagokra. Viszont a hosszú tél idejére, mire elkészült az Albeton Live 2.0, bezárkózott hónapokra a stúdióba és az utazások során felhalmozódott vázlatokat egybegyúrta a Momentum nevu, ötödik Monolake albumra. Nyolc év alatt visszatért a Hong Kong-hoz, de csak néhol emlékeztet az elso megjelenésükre. A technika tökéletesedett, sokévnyi tapasztalattal a háta mögött, ismét egy táncosabb, sötétebb korongot ötvözött a laboratóriumában. Mintha minden páratlan lemez kicsit a lábaknak is szólna, pedig megmaradnak az ambientre jellemzo hatások. Az albumon ismét kiemelném a White II-t, Tetrist és Reminiscence-t, mint a legmélyebb és legszebb darabok, de, mint a Cinemascope esetében is, félek akár egyet is kiválasztani. Henke tökéletességre éhes és hihetetlen mélységig beleássa magát a darabjaiba. Rengeteg idot tölt el a kis részletek és a hangzás finomításával. Most, közel 35 éves, de honnan jött? „Jean Michel Jarres Equinoxe-át 8 évesen hallottam és azóta benne vagyok az elektronikus zenében. Az elso szintim egy Juno 6-os volt. Aztán alakult minden a maga módján. A Chain Reaction a kezdetek idején csak egy baráti közösség volt. Andy Mellwig, Thomas Koener, Gerhard Behles, Moritz von Oswald… Mindnyájan ismertük egymást még az elso lemez megjelenése elott. A Basic Channel – Hardwax felállás meg pont olyan stádiumba ért, hogy minden feltétel adott lett a CR elindításához.”

Véleményem szerint a kilencvenes évek egyik legegyénibb és legmeghatározóbb csapata lesz a Monolake, de ennek eldöntését inkább rábíznám az idore. A berlini minimalisták között mindenesetre a kitunik elszántságával és folyamatos, következetes maximalista és részletgazdag lemezeivel. Aki netalán még nem hallott róluk, de szereti a minimált, electronicát, ambientet, jobb, ha pótolja hiányosságát.

Az exkluzív interjú Robert Henke-vel az elozo cikk leadása után készült el, miközben éppen egy amerikai és japán turnén volt.